Éva, 89. oldal

- Lutz Hübner drámája alapján -

A becsei Városi Színház és az Újvidéki Színház koprodukciója

Szereplők: Ferenc Judit és Kőrösi István

Fény: Majoros Róbert

Technikusok: Galgó Mihály és Ivan Dunđerski

Fotó: Bicskei Anikó és Gutási Lukács

Rendező: Igor Pavlović

Nyolc jelenetet, nyolc férfi és nyolc női szerepet ad elő két színész, Ferenc Judit és Kőrösi István, Igor Pavlović rendezésében. A Dramaturg, az Idős színész, a Kezdő, a Kegyetlen zsarnok rendező, a Díva, a Kellékes... csak néhányak Lutz Hübner Gréta, 89. oldal című komédiájának a szereplői közül. A mi változatunkban Faust és Margit jelenete (ami a 89. oldalon található) helyett a színész és a rendező Madáchnak Az ember tragédiáját viszik színre, és épp Éva egyik jelenetén dolgoznak.

Az átlagközönség számára ismeretlen mesét mesélünk el: a színházi alkotók viszonyairól egy munkafolyamat alatt. Ez a mese rólunk szól: színészekről, rendezőkről, színházi dolgozókról. Szellemes és (ön)ironikus történet a színházban előforduló extrém jellemekről, a munkamódszereikről, a meggyőződésükről, hogy épp az ő művészetük az igazi. Persze a túloldalon mindig ott áll ezeknek a típusoknak az ellentéte (a kísérletezésre nem hajlandó Díva, az önbizalom hiányában szenvedő Rendező, az őszinte, de még tapasztalatlan Kezdő, a freudisztikus rendező, akinek a színházi víziója a szexben és csakis a szexben nyilvánul meg, az Idős színész, aki emlékezésből rendez – azokból a színházi élményekből táplálkozva, melyeknek a részese volt ötven évvel ezelőtt stb.). És íme nekünk a játéktér az összetűzésekhez, drámai és komikus szituációkhoz. Persze az egész mese kicsit (komikusan) eltúlzott, mint ahogy az a színházban lenni szokott, hogy a rendező és az író bemutathassa a lényeget a nézőnek... valójában ennek csak a 99 százaléka igaz... No, de félre a tréfával. Az utóbbi időben ha a színházról esik szó, mondjuk a hírekben, nem tekintünk nagy bizalommal a jövő felé. Szükség van-e ránk? Eljön bennünket nézni valaki is? Vajon ebben a technikailag folyton fejlődő világban, mondjuk húsz év múlva létezünk majd? Mi nem figurázzuk ki magunkat (butaság lenne azt tenni), hanem nevetünk saját magunkon a nézőkkel együtt. Ami ritka és elfelejtett jelenség, de ami bizonyítja az elhivatottságunkat és a szakmánk jelentőségét, ami évezredek óta ellenáll az időnek, és reméljük, ez a jövőben is így lesz. A színésznek muszáj játszania, alkotnia, mert csak így tud létezni. Színházi játék, színpad nélkül elvesznek, ezt látni lehet majd az előadásban is. Épp ezért a díszlet huszonvalahány bőröndből áll, melyekből előkerülnek a kellékek, jelmezek... Bőröndökből állítják össze a díszletjelzéseket (asztal, ágy, ékszeres doboz) is. A poros, kopott, régi kellék, ami előkerül egy lejátszott előadásból, egy saját történetet mesél el, az idő múlásáról, de büszkén létezve, harcolva, mint ahogy azt teszi a mi szakmánk is és a színház is. Színházi élet egy bőrönddel, fogkefével és a frissen nyomtatott szövegkönyvvel egy mostani vagy talán egy jövőbeni darabhoz, ez a mi sorsunk, az életünk, a bőröndök tele vannak a gondolatainkkal, érzéseinkkel, emlékeinkkel. Csak az a kérdés, szeretne-e a néző besétálni a becsei vagy újvidéki vagy bármelyik színházba, akarja-e hogy kitárulkozzunk előtte?

Igor Pavlović, rendező