Magyar
English
A dráma a fiatalok mindennapjaival foglakozik.
Vajon mire képesek a tinédzserek, hogy elfogadja őket a környezetük? Mi mindent tesznek meg azért, hogy elérjék azt a társadalmi szintet, ami születésükkel nem adatott meg nekik? Milyen a serdülők élete egy olyan társadalomban, amit nem a realitás, hanem a társasági oldalak határoznak meg?
BABETT - Crnkovity Gabriella
NINA - Blaskó Lea, f.h.
SIMON - Mészáros Árpád, Sterija-díjas
KARIN - Molnár Gábor Nóra, f.h.
RENDŐRNŐ - László Judit
BABETT ANYJA - Ferenc Ágota
Rendező: Antal Attila, m.v.
Dramaturg: Gyarmati Kata
Díszlet, jelmez: Polgár Péter, m.v.
Zeneszerző: Antal Attila, m.v.
Fény: Majoros Róbert
Hang: Bíró Tibor és Lukács Attila
Smink: Pászti Ágnes
Ügyelő, súgó: Lovas Csilla
Fotó: Srđan Doroški
Az előadás támogatói: Újvidék Város Kulturális Titkársága, EMMI – Katona József pályázat
Antal Attila, rendező: A dráma egy kis közegben élő tinédzserekről szól, azok sérelmeiről, kívánságairól, bukásairól. Olyan gyerekekről, akik bármire vállalkoznak azért, hogy elfogadja őket egy olyan társadalmi réteg, amibe ők nem születtek bele, ezért úgy érzik, nem rendelkeznek megfelelő és elfogadható társadalmi háttérrel.
Elemezve ezt a perem-létet, amiben élünk, a darab valójában azokkal a kérdésekkel foglalkozik, hogy hová tart a társadalom, amelynek a körvonalait elveszett, be nem teljesedett, frusztrált szülők és azok gyermekei rajzolják meg.
Ferenc Ágota - Babett anyja: Egy meggyötört asszony. Egy meggyötört asszony lánya. Egy meggyötört lány. És a meggyötört lány anyja. Az a pillanat az életben, amikor érzel. Érzed, hogy cselekedni kell. Hogy valaminek történnie kell. Várva vagy váratlanul, de mindenképp. Egy élet, ami nehezebb az életnél. Felnevelni egy szörnyeteget. Szeretni őt mint egy ártatlan bárányt. Mindannyian egyenlőek vagyunk, csak vannak köztünk egyenlőbbek. Ez a jelenünk.
Blaskó Lea - Nina: Az én Ninám szép, a környezete elfogadja, gazdag szülei vannak, mégis beleesik a hazugság csapdájába, csak mert el akar menni a kisvárosból , el akar jutni New Yorkba. Nina nagyon gyorsan rájön arra, hogy az életben semmit sem kap meg ingyen, mindennek ára van, ezért rossz döntéseinek köszönhetően egy olyan játékba keveredik, amiből nincs kilépés. Az emberek, főleg a fiatalok, nem gondolkodnak azon, hogy a döntéseiknek következményei is vannak. Befolyásolhatóak, mindent rögtön és könnyebb módon akarnak elérni, nincsenek példaképeik, nincs előttük minta a helyes döntésről, a jó déntésről.
Ez a mű természetesen a szülőkről is szól, valamint egy olyan társadalomról, ami a rossz döntések következményeként jön létre. A szülők azok, akik nem foglalkoznak, vagy nem foglalkoznak eleget a gyerekeikkel, nem tanítják meg őket arra, hogyan álmodjanak és hogyan valósítsák meg az álmaikat. Gyermekeik a saját szülői félelmeik és komplexusaik tükörképe, amik sem levezetve, sem legyőzve nem lettek, és így még erősebbek, még veszélyesebbek lettek. Remény? Nem vagyok biztos abban hogy az előadás reményt ad, inkább a következményekkel való szembesülést kínálja fel. Fájdalmasan. Ez az előadás egyfajta figyelmeztetés. Az egész történethez még egy különös hangulatot ad az előadás zenéje, ami egy elveszett nemzedék kilátástalanságát, kiúttalanságát teszi még hangsúlyosabbá.
EGY PSZICHOLÓGUS SZÜLŐ SZEMSZÖGÉBŐL
„Babettel” kapcsolatos gondolataim...
Apró Bakai Magdolna
2014. december 23., Magyar Szó
Olvastam a Magyar Szó színházi mellékletében, hogy a világon először az Újvidéki Színház adja elő a Babett hazudik ifjúsági előadást. Megnéztem az ősbemutatót december 19-én, épp a nagyfiam születésnapján. Ő bulizott a barátaival, fiúkkal, lányokkal, én meg a színházban ültem. Már az előadás kezdetén elszállt a szülői büszkeségből fakadó ünnepi hangulatom. Beleborzongtam közelről nézve a „gyerekek” testet kimerítő táncát, hallgatva alkoholmámorba zuhanó öklendezésüket, érezve félelmükben való zihálásukat. Nem volt kellemes élmény, és minden mást elfelejtettem, kivéve a fiam szülinapi buliját. Vajon ott minden rendben van? Nem vagyok szakmabeli színházi berkekben, ezért nem is a darab művészi értékével foglalkozom. Szülő vagyok, pubertáskorúak anyja, aki minden olyan este, mikor buliba mennek a gyerekek, felteszi a kérdést magának, vajon kaptak-e elég melegséget, szeretet, útmutatást itthon, a családtól, a barátaiktól, hogy majd NEM-et tudjanak és akarjanak mondani a bizonytalanságba hajszoló kihívásokra? És a társaik ugyanúgy…. Pszichológus is vagyok, és tudom, nem elég csak bölcselkedni, aggódni... Tenni és kellene valamit értük, velük, ezekért a hirtelen megnőtt lányokért és fiúkért, akiknek „ezerszer” több információjuk van a világról, mint nekünk, „öregeknek” vagy akár a szakembereknek, ám sokszor nincs meg hozzá az erkölcsi lépték, aminek alapjának dönthetnének mi a helyes és mi a veszélyes számukra. Persze nehéz velük kommunikálni. Nincs ránk idejük, meg lehet, hogy nem is érdekeljük őket. Nincs rájuk időnk. De lehet, hogy bennünket sem érdekelnek ők igazán – megmagyarázzuk, mennyi mindent megtettünk már értük, feláldoztuk a legszebb éveinket, agyonra dolgozzuk magunkat, hogy nekik jobb legyen, és így tovább, csak éppen nem ismerjük őket. A saját gyerekeinket. Erről szól ez az ifjúsági előadás, hogy mennyire nem tudjuk mi felnőttek, szülők, mi van velük, hol járnak, hogyan szórakoznak, milyen kérdésekre szeretnének választ kapni. Én nemcsak a fiataloknak ajánlanám a Babett hazudik előadást, hanem szülőknek is, akár szülőértekezletre vinném be a középiskolákba, hogy „essen már le a tantusz”: valamit nagyon helytelenül csinálunk – mi felnőttek is.
Talán lesznek még szülők, iskolaigazgatók, pedagógiai vezetők, pszichológusok, társadalomkutatók, akik szintén megnézik az előadást, szintén elborzadnak, és meghallják annak üzenetét: ismerni kell a fiatalokat ahhoz, hogy bizalmat építhessünk ki velük, és segíthessük őket elkerülni a bajt.
